Az élet a belekben lakozik

Belflora karositok

A mesterséges édesítőszerek károsíthatják a bélflórát!

Több mesterséges édesítőszer is káros hatásúnak a bélflóra számára  a Negevi Ben-Gurion Egyetem és a szingapúri Nanyang Egyetem kutatói szerint. 

A Negevi Ben-Gurion Egyetem és a szingapúri Nanyang Egyetem kutatói az Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet (Food and Drug Administration – FDA) által engedélyezett mesterséges édesítőszereket vizsgálták meg, melyek közül hatról kiderült, hogy a bélrendszer mikroorganizmusai (bélflóra) számára káros hatásúak.

6 édesítőszert találtak toxikus hatásúnak

A két egyetem közös kutatásának eredményei szerint az aszpartám, a szukralóz, a szacharin, a neotám, az advantame és az aceszuflám-k mesterséges édesítőszerek egyfajta mérgező váltanak ki az emésztőrendszerben. Az emésztőrendszer bélbaktériumai mérgezővé váltak, ha ezek közül a mesterséges édesítőszerek közül akár csak egészen kevés (1mg/ml koncentráció) került be a szervezetbe.

„A kutatáshoz bioluminenszcens módosítást végeztünk az E. coli bélbaktériumokon, hogy fényt bocsássanak ki, amikor mérgező anyagot találnak, így ki tudtuk mutatni a toxicitást a bélrendszerben” – mondta dr. Ariel Kushmaro Professzor, a Negevi Ben-Gurion Egyetem kutatóprofesszora.

„Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy a mesterséges édesítőszerek fogyasztása károsan befolyásolja a bél mikrobiális aktivitását, ami számos egészségügyi problémát okozhat” – tette hozzá a professzor.

A mesterséges édesítőszerek sok diétás élelmiszerben is megtalálhatóak, és a legtöbb cukormentes üdítőitalgyártó is ezeket használja!

“Az emberek többsége valójában nem sokat tud a mesterséges édesítőszerek hatásáról, mégis rendszeresen fogyasztja a diétás vagy cukormentes termékeket. A mesterséges édesítőszerek nem csak a szervezetre károsak, hanem környezeti szempontból is szennyezőnek tartják őketHosszú távon problémát okozhat, hogy belekerülhetnek az ivóvízbe valamint a felszín alatti talajvízbe is.”

„A kutatás eredményei segíthetnek a mesterséges édesítőszerek mérgező hatásának megértésében. Kiderült ugyanis, hogy valójában potenciális veszélyt jelentenek a bélrendszerre és a környezetre is” – mondta dr Kushmaro professzor.

Az eritrit ugyan nem szerepelt a kutatásban, de hosszú távon hasfájást, nagyobb mennyiségben pedig hasmenést okoz, ami mind arra utaló jel, hogy az eritrit is károsítja a béljlórát.

Tanácsadás és termék rendelés

Amennyiben kitöltöd az űrlapot, a megjegyzés rovatban megírhatod legfontosabb kérdésedet, hamarosan válaszolok és felhívlak.

CAPTCHA
This question is for testing whether or not you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
Image CAPTCHA
Írd be a képen látható karaktereket elküldés előtt